Ella István Liszt Ferenc díjas orgonaművész, karmester nyilatkozata az orgonáról


Ella István orgonaművész, karmester úr 2010. július 24-én nagysikerű koncertet adott templomunkban. A hangverseny után Kocsi György plébános úr megkérte a művész urat, hogy mondja el frissen szerzett benyomását az orgonáról. Lejegyeztük, és az alábbiakban olvashatják:


Amikor egy előadó először ül egy hangszerhez, ami ráadásul teljesen új és számára ismeretlen, mindig van benne jókora adag bizsergés, izgalom. Ugyan, hogy fogom magam érezni ezen a hangszeren? Ugyan, hogy tudom azokat az elképzeléseimet megvalósítani, amit én odahaza a saját hangszeremen próbálok, gyakorolok, gyakran kiküzdök, amiért megküzdök?

Nohát, ma délben érkeztem ide. És attól kezdve egyfolytában egy gyönyörérzés van bennem és rajtam. Mert mindazt, amit hallottam a hangszerről, és amit elképzeltem, még mielőtt nem hallottam - hát azt messze túlteljesíti. És nagyon nagy örömömre, nemhogy csalódást nem okozott, hanem nagyon kellemes meglepetést. És azok után, hogy a világban sok-sok régi hangszeren is - meg úgynevezett kópia hangszeren is - játszottam, mint ahogy ez a francia barokk orgona is az. Például, szerencsére itt Magyarországon, ha ilyen nincs is, mert ez az első francia barokk kópia orgona, de már olasz kópia hangszer van. Vagy például nemrégiben Hannoverben játszottam, a Neustädter Kirche-ben, egy spanyol kópia hangszeren. Hát azt hiszem, hogy nemzetközi minősítésben és színvonalon is ez nagyon, nagyon megállja a helyét. És méltó versenytársa azoknak a hangszereknek.

Amit nyilván a plébános úr is és az orgonaépítők is célként kitűztek, azt hiszem, maradéktalanul megvalósult. Mármint, hogy a 17-18. századbeli francia barokk műveket mindenféle fajta kompromisszum nélkül, ideálisan meg lehet szólaltatni. Ez a fantasztikus érdeme és előnye. Ez az egyik.

A másik pedig, amire én magam is kíváncsi voltam, és azért tűztem a műsorra más kultúrkörök szerzőit is, hogy hogyan viselkedik egy ilyen orgona másfajta darabokkal, ahol másfajta ideálok voltak. Más a regiszterek, tehát a hangszínek összeállítása, mint ennél a francia barokk orgonánál, aminél hallhatóan ugye például a nyelv regiszterek a régi fúvós hangszereket imitáló, arra emlékeztető Krummhorn, vagy az emberi hangot utánzó vox humana van. Vagy pedig, ami a francia hangszereknél egy különlegesség - és bizonyára ezért épült egy manuállal több, három manuálos az orgona - az a bizonyos cornet. Ezek maradéktalanul megvalósultak. És más kultúrkörök szerzői, például, amit utoljára játszottam J. S. Bach-tól: a korálelőjáték. És pontosan ezek azok a színek, amik annak idején Bach szeme előtt is lebegtek. Ő is orgonákat tervezett, átvett, javasolt. Ezek léteztek. A mai napig egyébként a Silbermann orgonák megvannak, csodálatosan restaurálva, és hát ugyanazt a színképet, hangzásképet elő lehetett állítani.

Ami egy kis különbség, és a francia barokk orgona sajátossága, hogy az úgynevezett mixturák, a magas kevert játékok, finomabbak, mint a német hangszereknél, de ennek ellenére J. S. Bach művei is minden további nélkül előadhatók. Tehát egyrészt, egy speciális hangszer, ami kielégít minden igényt. Másrészt pedig barokk értelemben egy univerzális hangszer. Nem a rossz értelemben univerzális, mert az utóbbi évtizedekben ilyen orgonák épültek. Elsősorban nagyobb orgonák, ahol nem vették figyelembe ezeket a historikus előadási dolgokat, a speciális hangszíneket, hanem egy hatalmas nagy orgonát építettek, azzal a jóindulattal és gondolattal, hogy az minden stílusra megfelelő. Hát ennek megfelelően egyikre sem olyan jók speciálisan, mint például ez a hangszer.

Nagy örömmel jöttem Zamárdiba, és már most várom, hogy mikor kapok meghívást egy következő koncertre.

[vissza] [lap tetejére]