fény Zamárdi Római Katolikus Plébánia

A zamárdi francia barokk orgona keletkezésének története

(Kocsi György plébános úr visszaemlékezése)


1998. július 16-án érkeztem Zamárdiba plébániai kormányzónak. Előtte, a kinevezés kézhezvétele után látogattam el Zamárdiba, szakadó esőben. Novák András és Kiss Valér képviselőtestületi tagok fogadtak Kalapáty János kerületi esperes, kőröshegyi plébános úrnál. Onnét jöttünk át Zamárdiba. Először a templomot néztem meg. A sekrestyéből bemenve láttam az oltár előtti fa áldoztató rácsot és a szűk szentélyt. Majd térdhajtás után az oltárban gyönyörködtem és letérdeltem rövid imára. Miután megfordultam, láttam, hogy a templom kórusa üres, harmóniumot vagy tán elektromos orgonát lehetett fent kivenni. A templom színe homok-sárgába hajló volt. Ráfért volna a kopottas porosodó falra a festés. Megjegyzem az iharosi templom, ahonnét jöttem belülről is gyönyörű friss pasztell színekkel ékeskedett. Nyomasztó látványnak tűnt a teljesen berácsozott kórusalja. Kérdeztem, hogy miért kell ennyire berácsozni a templom hátulját. Válaszként azt kaptam, hogy a templomba már többször is betörtek és az oltárról ellopták a barokk fából készült gyertyatartókat. A kórusból az üresség tekintett le rám. Föl sem mentem. Az észak felőli befalazott gyönyörű hegedű formájú barokk vakablakokban régi lakásokból kitett képek lógtak. A szentélyben is volt két kép, amelyekről megtudtam Novák Andrástól, hogy valamikor a közösségi házban voltak, amit még az egyház épített, és onnét hozták át templomba az államosításkor, mert nem volt hová tenni. Az egyik Árpádházi Szent Erzsébetet ábrázolta és másolat volt, a másik pedig a keresztre feszítést. Az utóbbi meglehetősen komor színű volt. Az oltár mögé be lehetett menni egy fa diadalívecskén keresztül. Az egyik el volt hasadva. A másik le volt törve. A felette levő virágtartóra emlékeztető aranyozott fadíszt lefeszítették a betörők, és ellopták, tán valahová műgyűjtőnek - hallottam a történetet Novák Andrástól és Kiss Valértól.

A templom architektúráját igen szépnek találtam. A szentély kupolájának elején levő 1960-as évekbe odafestett Mária kép nem nagyon illett a faragott oltár gyönyörű hátterébe. A templom régi, solnhofeni lapokkal borított kövezete is erősen töredezett volt. A padok előtt lócák. A padoknak nincsen díszes eleje, mint az én szülőfalumban. A szentélyből kirakott intéző pad és még egy másik pad megtörte a padok egyszerű mértani rendjét. A lócák sem nagyon katonásan sorakoztak egymás után. Szőnyeg-szőnyeg hátán volt - mindenféle színben tarkállottak egymás mellett. No, nem perzsa szőnyegek voltak ezek, hanem az akkor kapható utószocreál jellegűek,. A templom világítása fénycsövekből állott, melyek az oszlopok mellett meredtek, jellegzetes az iskolákból ismert zümmögésükkel erősítették halványuló, porosodó fényüket. Falra szerelt műhelyekben használt fűtőszálak - régi kályhakürtöknél használt ezüstszínű - maradványainak tartói lógtak az oszlopok mellett a falon. Kint zuhogott az eső, és a szürkület is ráerősített a látványra. Az oltár gyönyörű volt s az oltárkép is, de a szentélyben fölfüggesztett képek nem lehettek versenytársai. Kár, hogy a színei már megfakultak, a vászon festmény némely részei is lepattogzottak.

A kórust még egyszer szemügyre vettem. Orgonasípok nem voltak, az egész kórusalja a padok mögött sűrűn berácsozva, nehogy a tolvaj beférjen közte. Az összefüggő csontfehér színűre festett rács tagjai szuronyként ágaskodtak a kórus felé, megnehezítve a hívatlan betolakodó dolgát. Az oltár felől nézve lehangoló volt a látvány. A kórus üresen ásított rám. A toronyfeljáró sötétbarna színű ajtaja volt az egyetlen "bútor", ami fölött egy kis ablakon fény szűrődött be nyugat felől. A hátsó boltívet 4-5 cm-es vasrúd fogta össze a párkányzat fölött. A rajta meghúzódó por is demonstrálta erejét. Fölényes méltósággal tekintett a hegyes rácsozatra. A kórusra felvezető szép csigalépcső előtt léckerítéses "kiskertajtó" tartotta távol az illetékteleneket.

Hamarosan megszüntettem a sűrű rácsokat, és kinyíltak az ívek. A templom is kivilágosodott, szépen kifehéredett. Féltünk először, hogy kicsit hideg lesz ez a fehér szín. Egyed Tibor mérnök úrral mégis a fehér szín mellett döntöttünk, amely azután gyönyörűen kihozta az oltár bútorzatát, igaz a kórus ürességét is.

A zsúfolt templom kórusa is mindig az ürességet sugallta, noha mindig sokan voltak a kóruson. Kezdettől fogva tudtam, hogy ott lesz egy sípos orgona és majd élni fog a kórus. Csak hát egy orgona az sokba kerül. Abban biztos voltam, hogy az orgona a templomban az utolsó lépés lehet csak, mert előtte mindennek tisztának és szépnek kell lennie, azaz fel kell készülnie a hangszerek királynőjének fogadására. Ez viszonylag gyorsan meg is történt. Kívülről is már málladozott helyenként a vakolat. De a toronysisak szépen rendben volt, a tetőzet is új volt, az is gyönyörűen nézett ki, miként a hegedűformájú ablakok. Az oltár aranyozása is már megtörtént. Éspedig azok készítették, akik a parlamentben is végezték az aranyozást. Azután a padozatot is kicseréltük három lépésben. Az elsőt a passaui caritas finanszírozta - Konrad Unterhitzenberger kanonok és Amanda Dropalla közreműködésével, a többit önerőből valósítottuk meg.

Az orgona építésének tervét 2006. augusztus 20-án jelentettem be a híveknek, de már előtte is élénken foglalkoztatott. Igazában ideérkezésem óta. Hogyan néz ki egy plébániatemplom sípos orgona nélkül - Gehér József barátomnak, elmondtam, hogy mi volt a régi orgona története. Ő le is írta egyik jogi tanulmányában, ami a kártérítésekre, az orosz kártérítésekre vonatkozott. Mesélte, hogy Mádl Ferenccel, akkor még oktatási miniszterrel járt egy küldöttség Moszkvában bizonyos Antonova asszonynál, aki mellesleg a háború idején a lopásukat irányította. A tanulmányban, amit franciául írt, meg is említette a zamárdi orgona esetét, mondván, hogy ez dokumentálva is legyen, ne csak szóbeszéd maradjon.

Azóta is érdekelt a kártérítés lehetősége. Sőt közbejött sárospataki könyvek komikus visszaadásának története, ahol a Szovjetunióban való "üdülési díjuk és megőrzésük" majdnem többe került, mint az értékük. Magyarán újra meg kellett venni őket. Jogász barátom leírta, hogy legalább háromszoros kártérítést fizettünk a szovjeteknek, az egyszeri és nemzetközileg kiszabott helyett.

2006-ban György névnapot ünnepelve Veszprémben, a Főiskola ebédlőjében említettem az asztalnál ülőknek, hogy "mi lenne ha, írnék Putyin elnöknek a kártérítés ügyében, és mondjuk, felkérném egykori orosz tanáromat, Richárd atyát - tihanyi perjelt - hogy fordítsa le a keresetemet". Ő annyit válaszolt, hogy szívesen megírja, csak nehogy sztálin-orgonát küldjön. Természetesen nagy volt a nevetés.

Ezt az asztali beszélgetést, azután az új nagy harang megáldásának záró akkordjaként a hirdetések végén 2006. augusztus 20-án is előadtam a bérmálási és harangszentelési mise végén. E történet Zamárdiban is nagy derültséget váltott ki.

Közben már telkeket is adtunk el a kertből, hogy legyen az orgonára fedezetünk, de így is elég nagy és szép kert maradt még. A kertek eladása úgy kezdődött, hogy eladtuk a régi kántorlakást. A kerteket nem lehetett csak úgy egyszerűen lakóterületté minősíteni, hanem 2 millió forint fejében, annyi meg nem volt. Viszont az önkormányzat érdeklődött az után, hogy a régi kántortanító lakást, amit a kártérítéskor visszakaptunk, nem adnánk-e el az önkormányzatnak, mert az iskola bővítéséhez és esetleges könyvtárépület kialakításához jó és szükséges lenne. Ez azután meg is történt. A templom északi oldalával szemben a kántorlakás helyett most könyvtár van.Közben gyorsan el tudtuk adni a kívánt telkeket. Mégpedig úgy, hogy a plébános mise végén hirdette a telekeladást, az emberek mosolygásától kísérve. Volt olyan tervünk is, hogy majd lehetőség szerint fokozatosan fogjuk eladni, de végül is sikerült 2 hónapon belül az összeset eladni, pedig a piac nem nagyon mozdult, és nem is volt sok reményünk rá, hogy olyan gyorsan megy. Ekkor viszont feltétlenül be kellett fektetni a befolyt pénzt. Ezért a kántorlakás helyett építettünk is egy kertes házat, új kántorlakást a régi kert közepén a kertünk végében, a Laki Bennó utcában. A kertek eladása azért volt az elején olyan nehézkes, mert állítólag avar sírok voltak a kertben. Három avar sírt találtak is a régészek a temető végében, ami benyúlt a kertünkbe. (Zamárdiban a régészek szerint közel 5. 000 avar kori sír található. És eddig a felét tárták föl.) Ezt a három, már az egykori temető szélében talált sírt Dr. Bárdos Edit régész áldozatos munkával -, hogy segítsen rajtunk -, kedvező áron tárta föl. Már építkeztünk volna is, amikor ide, a kert derekába valószínűsítették a régi középkori falu egyikét, amit a törökök pusztítottak volna el. Alighogy elmentek tehát az avarok, megjöttek a törökök. Az új kántorlakás helyét jó mélyen föltárták, de érdemlegeset, magtárakon és hamuházon kívül nem találtak. Az ásatási költséget persze a plébániának kellett állnia, mert hát az államnak nincs pénze (ez is kb. 600. 000 Ft volt) ásatásokra. De a régészek nagyon rendesek és segítőkészek voltak. A kántorlakás elég gyorsan megépült. Előtte még az egész eladandó kertet, a szántó részt, be kellett füvesíteni, hogy át lehessen minősíteni lakóterületté. Ellenőrizték a fű növekedését, és a plébánosnak valaki egy cetlit is bedobott a levélszekrényébe, hogy legyen szíves a kertjében a régi szántó helyén kaszálja a füvet, mert a parlagfű… az veszélyes, és torokbajt is okozhat. Az önkormányzat volt szíves a füvet rendszeresen vágni, nehogy a papjukat bepereljék. Majd így, hogy füves terület lett a kert, nem kellett az átminősítésért 2 milliót fizetni. Ez csak egy papírt jelentett, de a hivatalokban drágábban szokták adni a papírt, mint a boltokban. De, hogy ezt a sorrendet választottuk, azaz először a szántót füvesítettük be, így a lakóterületté nyilvánítás olcsóbban megtörténhetett, ha jól emlékszem kb. 500. 000 Ft-ért, tehát időközben lejjebb ment a papír ára. Közben lent az üdülőtelepi kápolnánál a megmaradt pénzből lebontottuk teljesen a lakhatatlanná vált régi szigeteletlen gondnoklakást (Petőfi S. u. 9.), amit azután ugyanazzal a homlokzattal újra fel is építettünk. Az orgonaépítése ekkor jött igazában képbe, mert kb. 12 millió forintunk maradt. Megjegyzem azért, hogy az orgonára állandóan gyűjtöttünk is, és nagyon sokan szépen adakoztak is.

A konkrét építés végett először Áment Lukács pannonhalmi bencés atyát kerestem meg, akit el is hoztunk Zamárdiba. Ő azután elmondta a képviselőknek, hogy orgonát építeni az nagyon nemes dolog, de, hogy a klasszikus darabokat is meglehessen szólaltatni, ahhoz bizony nagyobb orgona kell. Természetesen megnézte a templomot is, és két manuálos orgonát ajánlott. Hozott magával egy szép könyvet is az orgonákról, és még annyit mondott, hogy jelenleg két nagy orgonaépítő cég van az Aquincum és a pécsiek, akik a Művészetek Palotájának az orgonáját is építették. De egy jó koncertorgona, ami két manuálos, pedállal ellátott, 20-30 millió között van. Közben még annyit mondtunk, hogy majd, ha még gyűjtünk pénzt és rendelkezésre áll az összeg nagy része, akkor tárgyalunk az elképzelésekről.

A Művészetek Palotája orgonakészítőit viszont a zamárdiak jól ismerték, hiszen Budavári Attilának és Budavári Csabának az édesanyja zamárdi születésű. Mivel a templomban ezeket a terveket állandóan hirdettem is, Deák Mihályné, Deák László orgonaművész édesanyja odajött hozzám egyik szentmise után és említette, hogy Budaváriék idevalósiak édesanyjuk révén, és velük lenne érdemes tárgyalni, hiszen lokálpatriotizmusból is nívós orgonát fognak készíteni. Ezek után Egyed Zoltán mérnök, alpolgármester úr prospektusokat is hozott a Művészetek Palotájának orgonájáról. Ő is azon a véleményen volt, hogy az új orgonát legcélszerűbb Budaváriékkal megépíttetni.

Ezután kezdődtek meg igazában a konkrét tárgyalások. Magam szabad kezet adtam az építőknek mind az építésben, mind a tervezésben. Budavári Attila említette, hogy még a Műemlék Felügyelőség szokott nehézségeket támasztani. Annyit kérdezett, van-e esetleg ismerősöm, és milyen a kapcsolatom a műemlékesekkel. Mondtam neki, hogy nekem nagyon jó a kapcsolatom velük. És a terveimet el szokták fogadni. Végül ebben az ügyben is ez történt. Amikor már egy átlagos, két manuálos orgona tervét elkészítették templomunk számára, akkor jött elő Budavári Attila azzal az ötletével, hogy megismerkedett egy kiváló francia orgonaépítővel, Bertrand Cattiaux-val, és velük munkakapcsolatuk is van. És ide francia orgonát kellene építeni, az ugyan többe kerülne, de a solocornettet, a harmadik manuált, a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra Kft. átvállalná, és nekünk ajándékozná. Attila még azzal is érvelt, hogy a magyar orgonistáknak rangot jelent, ha Franciaországban tanulhatnak. És újabban odajárnak a francia orgonaműveket begyakorolni, mert azt hitelesen nem tudják a másfajta orgonán tolmácsolni, mivel az orgonáink általában a német hatást tükrözik. Ezek után nem volt számomra kérdés, hogy itt francia barokk orgonát építünk. Magam semmiképpen sem szériában gondolkodtam, hanem ha lehet egyedi, unikális hangszerben és kivitelezésben.

Utólag összerakva a képeket Budavári Attilára úgy emlékszem, mint a misén résztvevő egyik hívőre a sok közül. Egyik alkalommal mondta nekem a templomajtóban kézfogáskor, visszahívva a templomba, hogy itt volna az ideje ide a templomba egy komoly orgonát építeni. A zamárdiak idejövetelem előtt 3 évvel vettek elektromos orgonát. És nagyon büszkék is voltak rá az egyházközség tagjai, hiszen 1.5 millióért vették annak idején. Budavári Attila elkezdte a rábeszélést, hogy ezt gyorsan meg kellene valósítani, és lehetne létrehozni egy alapítványt, amire már azonnal mondta is, ki és ki fizetne majd be pénzt. A rámenőssége imponált, de különösebben nem hatott meg. Akkor még nem tudtam, hogy zamárdi kötődésű, nyaralónak véltem, mert csak nyáron szoktam látni. Magam jobban bíztam Áment Lukácsban, mert vele jó ismeretségben voltam, hiszen első állomáshelyemen, Búcsúszentlászlón is sokat hallottam róla, mivel Koroncz László plébánosom és főnököm, tanítványa volt. Ő kezdte el tanítani Áment Ferit, ahogy néha emlegetni szokta. Sőt büszkén mondta, amikor II. János Pál Pannonhalmát fölkereste, akkor Áment Lukács kivágta a rezet, hiszen gyönyörű gregorián műsorral fogadták, amit magam is láttam a TV-n keresztül. Közben ajánlottak váci, siófoki orgonaépítőt, mivel az orgonaépítés tervét többször is hirdettem. És jó volt ez így, hogy a különböző ötletek befutottak, de a végső döntéssel vártam még.

Áment Lukács atyában bíztam meg tehát a legjobban, amint már említettem, hiszen magam is a bencéseknél jártam gimnáziumba. Zamárdi is bencés plébánia volt. És amikor lehoztuk Zamárdiba Pannonhalmáról nagy elismeréssel beszélt a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúráról is. És annyit mondott, hogy a Művészetek Palotájának orgonája igen kiváló referencia mellettük.

Áment Lukács elismerő szavai után számomra eldőlt, hogy a pécsiekre fogom bízni az orgona megépítését. Az Egyházközség is egyhangúlag a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra Kft-t választotta, hiszen először ők hívták föl figyelmemet Budavári Attiláékra.

Ezek után kezdődtek a tervek és az összeg megbeszélése. Persze az összeg hallatára az egyházközség tagjai kételkedtek abban, hogy álmodhatunk-e ilyen hangszerről. Amikor összejött úgy gondolatban a 22 millió, azaz, hogy honnét várhatnánk konkrétan ezeket az összegeket, akkor abban is gondolkodtam, hogyha nem jönne mégsem össze egyszerre, akkor 5-6 év alatt építjük meg. Budavári Attila azt mondta, hogy így nem lehet, mert akkor annak sose lesz vége, és az infláció miatt a végén mégis többet fizetünk. Kalkuláltam azzal is, hogy az önkormányzat is ad legalább 6 milliót, ahogyan Bogláron, Várnai László jó barátom, kerületi esperes úr említette, hogy 9 milliót kaptak az önkormányzattól, és a polgármester is nagylelkűen támogatta az ügyet. Gondoltam a felét legalább én is megkapom. Végül is adósságra, perköltségre hivatkoztak (szántódi ügy) és az orgona megépítése után három részletben kaptunk 1.300.000 Ft-ot. Egyébként ezt a pénzt is köszönjük.

Attila tehát, ahogyan fentebb már írtam, új ötlettel állt elő a francia barokk orgona tervével. Nem mondtam mindjárt igent, hiszen pénzünk nem volt rá, és hát honnét vesszük. A francia barokk orgona ára ugyanis 25 milliót, plusz inflációt jelentett. A hagyományos 20-22 millióhoz is több mint a fele hiányzott, és a források elapadni látszottak. Attila azzal vigasztalt, hogy nem fog jelentősen többe kerülni. És alapítvány és hasonlók segítségével össze lehet szedni, sőt ők ingyen fölajánlják a 3. manuált. Az egyházközségen azért kétkedés vett erőt, hiszen nagyon fogyott a pénz, és ezért a plébánián szükséges ablak, ajtó és tetőszerkezet cserét vagy fölújítást, és a plébánia komfortosságát is - teljesen háttérbe helyeztem. Pedig már itt is kellene elég sokat tenni. Nem beszélve a már kifelé, a járda felé dőlő betonkerítésről, a hátsó padlásfeljáró életveszélyes voltáról. Ezeket pedig szerettem volna szintén megcsinálni, mert egy nagyon szép és minden szempontból kifogástalanul berendezett plébániát hagytam ott Iharosban, központi fűtéssel, szép cserépkályhákkal stb. És bizony állandóan jelentős beruházások történtek mióta idekerültem - itt is. Az a kérdés is fölvetődött bennem, és mások is fölvetették, hogy előbb inkább közösségi házat kellene építeni, azután jöhetne majd az orgona. Lehet, hogy a híveknek jó az elektromos orgonánk, és egyáltalán nincs is igényük sípos orgonára. Közben 2006. óta állandóan gyűjtöttünk. A szerződés megkötése következett. Megállapodtunk a fizetésben is részletekre bontva, azaz hogy mikor és milyen részletösszegben történik a fizetés. A szerződés szerint 2010 június végére kész kell lennie az orgonának. Attila közben hozott egy orgonasípot, amit bejelölt 25 millióig, és egy mozgatható jelet tett rá, csúszkára szerelve, amivel állandóan lehetett látni, hogy mennyi pénz folyt be. A hívek is mondogatták: "de lassan emelkedik fölfelé az a jel". Aki 100.000 Ft-ot adott megfújhatta a sípot - tényleg, nem átvitt értelemben, mint a szovjetek -, hanem úgy, hogy hangot adjon. A végén mindenki magáévá tette az orgonaépítés ügyét. Amikor az összeg már majdnem együtt volt, jött az amerikai tőzsdekrach, és félő volt, hogy egy félig kifizetett orgonánk van, a pénz másik fele pedig elértéktelenedik. Egy éjjel nem tudtam aludni. Nem lesz orgona - félig ki van fizetve, a másik, már majdnem összejött összeg pedig nem ér semmit. És hiába a fáradozás, minden kútba esik. Bizony elég sokat imádkoztam és imádkoztunk, hogy ez még se következzen be. Különösen is megemlítem a rózsafüzér társulat tagjait, akik szépen gyűjtöttek, és imádkoztak is a sikerért. És kértem a pécsieket, hogy legelső a zamárdi orgona legyen, és erre rá is álltak, és ez az ő ritmusukat is teljesen fölborította, és nagy áldozattal Zamárdi elé semmilyen munkát sem tettek. A végén már örültünk, hogy ki van fizetve az orgona, akkor jött, hogy a szerződés a pénz inflációjáról is szól, amit mi már el is felejtettünk. Csak 25 millió lebegett előttünk. Ez akkor újra 1.5 millió többletkiadást és új kalkulációt jelentett. Ekkor segített a Pannon GSM, Dr. Drozdy Győzőnek köszönhetően, mert belementek a toronyban lévő mobilátjátszó szerződésbérletének előre történő kifizetésébe, hogy az ÁFA emelést el tudjuk kerülni. De mire a pénz megjött, már meg lett volna az ÁFA emelés. Ekkor egy hónapra kölcsönzött az endrédi egyházközség 3 milliót.

Megjegyzem 2002 óta semmilyen ÁFÁ-t nem térítettek vissza, így mindent drágábban kellett megépíteni az egyháznak, mert nem lehetett visszaigényelni semmit. Az építkezéseink pedig erre az időre estek. Tehát a Medgyesi és Gyurcsány kormány nem hogy nem segített, hanem még meg is károsított bennünket jelentős összegekkel.

Üdvözölnénk egy olyan javaslatot, hogy ezt térítsék vissza, akár visszamenőleg is, mert ez szerződésszegés, és ilyesmi sem évülhet el, más bűnökhöz hasonlóan.

Következett az orgona építése, 2009. júl 16-tól, a tervek szerint, de 3 nap késéssel kezdődött. A hangolást a pécsiek már a franciákkal együtt végezték itt a helyszínen. A hangolásban sokan vettek részt, a pécsiek közül is, főleg Végh Antal társtulajdonos. Itt volt a helyszínen a világhírű Bertrand Cattiaux és munkatársa, Laurent Anen, a hangolásban ők vitték a prímet, de minden alkatrész a pécsiek kiváló munkája.

Ez idő alatt itt volt Cattiaux kedves felesége Claire és Jeanne nevű lánya, valamint Katja Laurent Anen perui származású felesége, aki nagyon megörült az asztalomon levő perui terítőnek. Ezt a terítőt a Báthory család tagja, Tóth Miklós perui misszionárius atya hozta nekem ajándékba gyémántmiséje alkalmából, amit itt Zamárdiban is elmondott. Budavári Attila nagymamája, az ő unokatestvére volt. És ő sokszor meglátogatta a nénjét, ahogyan emlegette. És a papi hivatását is itt a Zamárdi templomban kapta. Rómából a Collegium Germanicum Hungaricum növendékei közül lelkipásztori gyakorlatra hozzá is szoktak küldeni kispapokat. Tomanek Péter, egyházmegyés papunk is volt nála Peruban, és ott mindig Zamárdiról szokott mesélni Miklós atya. Erre Péternek annyit mondtam, aki egyébként siófoki,: "No, kellett neked Peruba menni, hogy halljál Zamárdiról!".

Az orgona felszentelését nagyon szerette volna megérni Budavári Attila nagybátyja, Báthory László c. apát, a pécsi Ágoston-téri egyházközség plébánosa, de 2010. február 16-án elhunyt, és március 9-én temettük Pécsett. Amikor egyszer Pécsen megnéztük a műhelyben a már kész, fölállított orgonát, még ő is kijött. És mondta, hogy ezt a műhelyt még kis kulipintyóként ő áldotta meg, s lám mára már mi lett belőle. "Gyurikám! A szentelésre szeretnék elmenni, helyettest is szerzek, de ott akarok lenni." Közben jött a szomorú hír, hogy műtét közben meghalt. Nagyon szomorúan vettünk részt e kiváló pap temetésén. A pécsi püspök úr, Mayer Mihály temette, a búcsúztatóra viszont meglepetésemre engem kértek föl. Magam azt gondoltam, hogy valaki majd a pécsi egyházmegyés papok közül fogja búcsúztatni. De a szülőfalu plébánosát kérték föl, amit nagy megtiszteltetésnek vettem, és fájó szívvel, a feltámadás reményében - sok pap és a hívek tömeges jelenlétében - hideg télies, bár napsütéses időben vetünk búcsút tőle. Az örök világosság fényeskedjék az ő fényes lelkének!

Visszatérve - e szomorú kitérő után - folytatom kedves francia barátainkkal, akik szintén áldozatos munkát végeztek abban az egy hónapban, amikor itt éjjel-nappal hangoltak. Egy-egy síppal 8-10-szer is lejöttek a kórusból sekrestyébe, ahol a hangoló pad volt, a kezükön kesztyű volt a nagy melegben, hogy az emberi izzadság semmilyen nyomot se hagyjon a sípokon. Napközben feleségeikkel és Cattiaux lányával kirándultunk, és mutattam meg nekik a Dunántúl szebbnél szebb részeit. Többször mondták, hogy nem is gondolták volna, hogy ennyi híres kulturális emlék van Magyarországon. Nagyon meghatódtak, amikor a Somlón, Borszörcsökön édesanyámhoz is elvittem őket. Szeretettel meghívtak Franciaországba, akár hosszabb időre is, de a paphiány ilyesmit manapság nem tesz lehetővé. Vacsorára visszaértünk, és mindig egy-egy nyaraló vagy zamárdi család, avagy egy étterem látott bennünket vendégül - nagyvonalúan és emlékezetesen. Azt gondolom, míg élnek emlegetni fogják a magyaros vendégszeretetet. A franciák és a pécsiek szállását és ellátását, a reggelit és az ebédet nagy áldozattal Attila szülei állták. Magam is vagy a kirándulókkal voltam, vagy a kóruson néztem ezt nem mindennapi látványt.


Akiknek személy szerint is sokat köszönhetek:

Az orgona építése a telkek eladásával kezdődött. Itt sokat segített az átminősítésben Egyed Zoltán mérnök, alpolgármester úr. Rozsnyai Ferenc világi elnökünk a papírok beszerzésében, térképmásolatokban, az önkormányzat felé való kapcsolat tartásában, valamint a régészek elszállásolásában. Semmilyen áldozattól sem riadt vissza. Nem utolsó sorban az ő érdeme, hogy végül az önkormányzat adott 1.300.000 Ft-ot. Sok-sok munkája volt a szervezésben, ami éveken keresztül tartott. Hasonlóan Kiss Valérnak is köszönetet mondok, aki segítő társa volt az ügyek intézésében.

Dr. Drozdy Győző úrnak is köszönöm, hogy mindig készséges volt, amikor a jövő bizonytalannak látszott. Ő segített a pászma, az acélsodrony beépítésében, és ajánlotta nekünk Sovák Zsolt urat, aki mesterien megoldotta feladatát. De számos egyéb tanáccsal is ellátott.

Dr. Lógó Jánosnak, a Műegyetem statika professzorának köszönöm, hogy képbe hozta a Freysinett Kft-t, akinek vezetője, Borbás Máté úr nagyvonalúan felajánlotta az összekötő acélsodronyt, a pászmát. A beépítéséért pedig Woynarovich Tamás mérnök úrnak és csapatának tartozunk köszönettel. Lógó professzor úr a Műemlék Felügyelőség felé is biztosította a csere megbízhatóságát. És Katónak is, kedves feleségének köszönöm a franciák számára emlékezetes és felejthetetlen szép estéket, amikor elkényeztetett bennünket konyhaművészetével.

A kórus feljáró biztonságát szolgáló gyönyörű, művészi rács elkészítésében Albert András ötvös és szobrász művész úrnak tartozom immár sokszoros köszönettel és hálával. A fölszerelésben pedig Elter Imre vállalkozó segített önzetlenül.

Az időközben felvetődő asztalos munkákért Kiss Ferenc helybéli asztalos mesternek jár köszönet, melynek véleményezéséért Ripszám János mérnök úrnak tartozom hálával. A kórus és a templom újrafestéséért a keletkező hibák eltűntetéséért Czer András festő és mázolónak, és vejének Nagy Tibornak jár köszönet, akik korábban is ingyen kifestették fehérre a templomunkat. Az elektromos problémák elhárításában és a felmerülő nehézségek gyors megoldásában Schwarcz Béla technikus, villanyszerelő mesternek illik köszönetet mondanunk.

De megköszönöm a sekrestyésnek, Kiss Juliannának is, hogy kora és betegsége ellenére is sok áldozatot hozott azért, hogy a templom az építés alatt is mindig rendben és szépen nézzen ki. Itt köszönetet mondok azoknak a jó asszonyoknak is, akik hétről-hétre segítenek abban, hogy az Isten háza ízléses díszítésű és pormentesen tiszta legyen. A látogatók mindig meg is jegyzik, hogy milyen szépen rendben van a templom. Ők a Rózsafüzér Társulatnak is tagjai, és nem csak kétkezi munkájukkal, hanem imádságukkal is kísérték vállalkozásunkat, hogy azon az Isten áldása is legyen, és célba, jó végre jusson.

Az ünnepség szervezésében és lebonyolításában segítettek Dr. Rubovszky Rita, a Hungarofest csapatának vezetője, aki felelős a "Pécs Európa Kulturális Fővárosa" programokért. De nemcsak ő, hanem igen sokan az ő csapatából fáradoztak azon, hogy az ünnepség professzionálisan menjen végbe.

Az összekötő szerepet † Prof. Dr. Neszmélyi András felesége, Kmety Andrea, a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárosa töltötte be, több száz e-mail írásával és rengeteg utazásával, hogy a szórólapok, plakátok mind időben érkezzenek, és ezért rengeteget éjszakázott. A Hungarofest a Brill Kft-t kérte föl a műsor vételére és a kivetítés intézésére. Itt megköszönöm Madácsy Tamásnak a Hungarofest részéről az ünnepségen való közreműködést és Streit Péternek a Brill Kft. részéről, valamint technikus kollégáinak a magas szintű felvételek készítését. Köszönetet mondok továbbá, Kósa Endre zamárdi hangmérnöknek és társának, Mosó Endrének, a Magyar Rádió munkatársainak, hogy a hangfelvételeket irányították, és a helyszínt gondosan előkészítették. Hirschmann Attila fényképésznek pedig, hogy rögzítette az utókor számára a fontosabb jeleneteket.

A tolmácsolásért Gesztelyi Annamáriának mondok hálás köszönetet, aki a leendő idegen nyelvű prospektusok készítésében Dr. Jozsits-Barna Zsuzsával eddig is kivették a részüket, és egyúttal kérjük, hogy a jövőben is segítsenek még nekünk, hogy templomunkban az idegen nyelvű szórólapok segítségével is tájékozódhassanak az idelátogatók értékeinkről.

A plébánián egy év óta nagyon áldozatos munkát végező Friesz Enikő tanárnőnek, plébániánk iroda és házvezetőjének is sokat köszönhetünk, aki a háttérben szintén mindig készen állt és segített a programok szervezésében és irányításában, hiszen mindenki, aki ebben az ügyben ide, a plébániára bejött, vele találkozott, és kapta meg a további információkat. Külön kiemelem, hogy kedves modorával mindig nyugalmat árasztott, és sok-sok határidős munkát - határidős könyvfordítás stb. félre tudott tenni, és az orgonával kapcsolatos ügyek intézést ő is mindennél előbbre valónak tekintette.

Az orgona szenteléséért, a felemelő szertartásért, Dr. Takács Nándor ny. székesfehérvári megyéspüspök úrnak tartozunk hálával, aki az orgonánkat először megszólaltatta, és átadta az egyházközség szép, reményteli szolgálatára.

Köszönet az asszonyoknak és a férfiaknak az álló fogadás szép megszervezéséért, akik testi jólétünkért sokat sütöttek és főztek.

A következő éttermek ajánlottak fel vacsorát az orgona építőinek:

Hausmann Étterem

Szent Kristóf Étterem

Sirály Hotel

Pannónia Étterem

És sok család is többször vendégül látott minket.

Amikor Elter Imre meghívásának tettünk eleget, és a pécsiek már elmentek, akkor Cattiaux úr mondta nekem Anen jelenlétében - már csak hármasban beszélgettünk: "Ez az orgona a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra Kft. műve. Mi csak segítettünk, mert meg kértek rá. És ezt örömmel tettük. Egy testben is nemcsak a hang fontos, hanem minden szerv. Ez az orgona 26,5 millióba került. Valós értéke a duplája, tehát 53 millió Forint. Attiláék rengeteg áldozatot hoztak ezért az orgonáért. Ha külön áldozat és lokálpatriotizmus nélkül kellett volna megépíteni, akkor ennyiből semmiképpen sem lehetett volna kihozni". Cattiaux úrra mély benyomást tett Attila édesanyja a szolgáló szeretetéért, és még valaki a magyarok közül.

Ezért nagy-nagy köszönet jár mind a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra Kft, mind Bertrand Cattiaux-nak (ejtsd: Katyó) és Laurent Anennek a hazánkban még páratlan, francia barokk orgonáért.

Az orgona gyönyörű, egyedülálló hangjának élvezetéért sokat tettek a Zenekadémia tanárai: Dr. Ruppert István, Fassang László és Pálúr János, akik bemutatták nekünk, hogy mit tud ez az orgona. Különösen Fassang László tanár úr, aki a laikusok számára is közérthetően bemutatta koncertjük előtt az orgonát. Köszönöm Kováts Péter orgonaművésznek, régi ismerősömnek (Nagyatád - 1983) is a 19. órakor kezdődő koncertet. Köszönet mindnyájuknak, hogy megtiszteltek bennünket a nyitókoncerttel - honorárium elfogadása nélkül. Czigány György költőnek, műsorvezetőnek köszönöm, hogy vállalta a koncertek konferálását.

Az építők megörökítették nevüket aláírásukkal az orgonaszekrény belsejében egy laminált íven az utókor számára, aminek másodpéldánya a torony feljáró ajtaján is látható egy régi orgona fújtatását és működését bemutató másolattal együtt.

De mindenekelőtt a jó Istennek adunk hálát, aki mindehhez erőt adott, és a háttérben a szálakat, amikor elakadni látszottak, mindig kibogozta. És egyúttal kérjük Őt, hogy orgonánknak jobb sorsot engedélyezzen hatalmával, és tartsa távol tőle a pusztító erőket, hiszen hangja újra meg újra a mennyei világot idézi emlékezetünkbe.

Kocsi György
zamárdi plébános


[vissza] [lap tetejére]