Nyári Online Orgonakoncertek     Zamárdi - 2020



Az idei évben a kialakult járványhelyzet miatt nem tudunk nyári orgonakoncerteket tartani. Azonban szeretnénk minden érdeklődőt meghívni online hangversenyeinkre. Az elmúlt 10 évben templomunkban minden nyáron nagysikerű hangversenyeket hallhattak kiváló orgonaművészek tolmácsolásában, amelyek többségéről hangfelvételt is készítettünk. A mai naptól minden szombat este az elhangzott darabokból készült válogatással kívánjuk az idén elmaradt koncertek hiányát csökkenteni. Mivel idén június 27.-én van az orgona felszentelésének 10. évfordulója, egy különleges filmet készítettünk, ami bemutatja az orgona történetét az elgondolás megszületésétől a hangszer felszenteléséig. Ez jó alkalmat adott arra is, hogy részletesen, hiteles forrásból bemutassuk ezt a csodálatos hangszert, amelyik az első francia barokk orgona Közép-Kelet Európában.
Az orgona bemutatása után következő filmen Fassang László, a Zeneakadémia tanára részletesen beszél a hangszer különlegességeiről, majd egy válogatást láthatnak a felszentelés napján tartott két koncertből, ahol Fassang László, Ruppert István és Pálúr János, a Zeneakadémia tanárai, valamint Kováts Péter koncertjeivel kezdődtek meg nyári hangversenyeink.

június 27.  A zamárdi francia barokk orgona születésének története  
június 27.  Az orgona bemutatása, válogatás az ünnepi koncertekből   Fassang László, Ruppert István, Pálúr János, Kováts Péter
július 4.  Kováts Péter koncertje   J.S.Bach, Nicolas de Grigny, Louis Marchand

A koncertek először szombat esténként az esti Szentmise után érhetőek el.


Napi Evangélium
Napi Evangélium



Magyar Katolikus Egyház
Magyar Katolikus Egyház



Magyar Kurir
Magyar Kurir



Virtuális Plébánia
Virtuális Plébánia



Kaposvári Egyházmegye
Kaposvári Egyházmegye